Tessedik Sámuel Múzeum - Szarvas

látnivalók Szarvason

Tessedik Sámuel Múzeum - Szarvas

A Tessedik Sámuel Múzeum alapításának célja a helyi történelmi és kulturális örökség bemutatása, Szarvas és környéke régészeti, történeti, néprajzi, helytörténeti értékeinek megtartása, ápolása, ezen értékek minél szélesebb körben való bemutatása.

Tessedik Gazdasági Iskolája 1791-ben épült barokk stílusban, amely az ország első mezőgazdasági iskolája volt. Az iskola megszűnése után 1834-1906 között gimnázium.1907-59-ig tanítóképző,1960-ban az óvóképző diákotthona volt,1973-tól lett a múzeum székháza.

A múzeum gyűjteményének alapját a helyi iskolákból átvett régészeti leletek, valamint a megkezdett helytörténeti és néprajzi gyűjtések képezték. A gyűjtések a következő témákra összpontosultak: Tessedik-hagyaték, paraszti gazdálkodás, szőlőművelés, állattartás, céhek, kismesterségek. A közben végzett ásatások újkőkori, réz-és bronzkori, népvándorlás- honfoglalás- és Árpád-kori lelőhelyek feltárására irányultak. Az első állandó kiállítás - a Tessedik Sámuel Emlékkiállítás-1954-ben nyílt meg.

A múzeum a nevét az Európában szerte elismert polihisztor tudósról Tessedik Sámuelről (1742-1820) kapta, az agrárreformer és híres pedagógus aki a város evangélikus lelkésze is volt, a kora ifjúságától egészen haláláig Szarvason élt és dolgozott.

A "Tessedik városa hajdan és ma" c. állandó kiállítás, melynek gazdag régészeti anyaga a Szarvason és környékén letelepedett népek emlékeit tárja elénk az újkőkortól a törökök kivonulásáig. A kiállítás helytörténeti része a Tessedik-hagyaték bemutatásával indul, majd a kisparaszti növénytermesztés, állattartás, szőlőművelés, céhes ipar, kultúrtörténeti emlékek, kismesterségek (fazekas, szűcs, kerékgyártó) tárgyain keresztül mutatja be a hajdan itt élt emberek életét és munkásságát.

1981-ben nyílt meg Domán Imre néprajzi gyűjteményéből álló kiállítás. Dr. Domán Imre 1942-ben került Szarvasra. 40 éves állatorvosi pályafutása során a szarvasi parasztemberek gyakran ajándékozták meg használaton kívüli gazdasági eszközökkel, berendezési és egyéb néprajzi tárgyakkal. Ily módon jött létre a 2500 tárgyból álló néprajzi gyűjtemény, melyből közel 700 darabot a múzeumnak adományozott. Az adomány legértékesebb darabjaiból rendezett állandó kiállítás az állattartás, állatgyógyászat, növénytermesztés, paraszti konyha és kamra jellemző eszközeit mutatja be.

Nyitva tartás:

április 1 - október 31.:
hétfő: zárva
kedd-szombat: 10-18 óráig
vasárnap: 10-16 óráig
november 1. és március 31. között:
kedd-vasárnap 10-16 óráig
hétfőn zárva

Elérhetőség:
Szarvas, Vajda Péter u. 1.
  • 

    Szarvasi látnivalók

    • Bolza-kastély - Szarvas

      Szarvas
      Bolza Pál mostani bámulatos szépségű empire kastélyának elődje 1810-20 között épült a Körös-parton, annak hídja kö...

    • Ezredéves Emlék - Szarvas

      Szarvas
      2000. június 17-én, Békés Megye Millenniumi Napján avatták fel a Körös medréből kiemelkedő Ezredéves Emlék című eml...

    • Mittrovszky-kastély - Szarvas

      Szarvas
      Mittrovszky Wladimir gróf egykori kastélya 1835 körül, klasszicista stílusban épült. A kastélyt a városi elöljáróság...

    • Árpád Szálló - Szarvas

      Szarvas
      Az Árpád Szálló a városközpont egyik meghatározó épülete, 1895-1896 között szecessziósstílusban a millenniumi ünnep...

    • Evangélikus Ótemplom - Szarvas

      Szarvas
      Az 1722-ben újratelepített város legrégebbi, országosan is védett műemléke, Tessedik Sámuel egykori temploma, a helyiek ...

    • Evangélikus Újtemplom - Szarvas

      Szarvas
      Az evangélikus Újtemplom 1896-1897-ben épült a város "keleti kapujában".

      A Francsek Imre építész és Popjak G...

    • Körös-Maros Nemzeti Park, Körösvölgyi Látogatóközpont - Szarvas

      Szarvas
      Szarvas területének jelentős része a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi területei közé tartozik. Szarvason talá...

    • Szarvasi Arborétum - Szarvas

      Szarvas
      Szarvas város igazi nemzetközi hírű látványossága a „Pepi-kert” néven ismert, a Hármas-Körös egyik holtágának par...

    • Történelmi Emlékút és Országközép - Szarvas

      Szarvas
      1939 óta áll a Holt-Körös partján a szélmalmot formázó emlékmű, amely a történelmi Magyarország és a Kárpát-medenc...

    • Mini Magyarország - Szarvas

      Szarvas
      Mini Magyarország Szarvas

      A történelmi Magyarország és egyben a Kárpát-medence mértani közepén, Szarv...

    • Tessedik Sámuel Múzeum - Szarvas

      Szarvas
      A Tessedik Sámuel Múzeum alapításának célja a helyi történelmi és kulturális örökség bemutatása, Szarvas és körny...

    • Ruzicskay György alkotóháza - Szarvas

      Szarvas
      A szarvasi születésű híres festőművésznek, Ruzicskay Györgynek (1896-1993) a Holt-Körös nyugati partján fekvő Erzsébe...

    • Szlovák Tájház - Szarvas

      Szarvas
      A szarvasi Szlovák Tájházbabelépve a látogatót könnyen megidézheti a hely légköre, a korhű berendezésitárgyak magáva...

    • Molnár Béla emléktábla - Szarvas

      Szarvas
      A kakukk-rejtély megfejtője, a munkássága által világhírnévre szert tett amatőr ornitológus, Molnár Béla szülőházá...

    • Bajcsi-Zsilinszky Endre szülőháza - Szarvas

      Szarvas
      A Vajda Péter Gimnázium mellett áll a köznyelven Mocskonyi-házként ismert épület.
      Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944...

    • Bolza Mauzóleum - Szarvas

      Szarvas
      Az Ótemetőben áll a görögkereszt alaprajzú mauzóleum.
      Romantikus stílusban épült 1870-ben. A Bolza-grófok sírhel...

    • Erzsébet Liget - Szarvas

      Szarvas
      A Munkácsy Mihály-díjas, Kiváló- és Érdemes Művész Ruzicskay György gyűjteménye a szarvasi Erzsébet-ligetben tal...

    • Fő tér - Szarvas

      Szarvas
      A Fő tér meghatározó épülete 1926-1928 között épült egyszerűsített eklektikus stílusjegyek alkalmazásával.

    • Gazdász Emlékmű - Szarvas

      Szarvas
      A Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági, Víz- és Környezetgazdálkodási Karának belső parkjában 2007. október 18-án ...

    • I. világháborús emlékmű - Szarvas

      Szarvas
      A Mittrovszky-kastély előtt 1927-ben állították fel Székely Károly szobrászművész alkotását, az I. világháborús eml...

    oldalak: 1 |
      
Település ismertető
  • Szarvas

    Szarvas város Békés megyében található, Békéscsabától 47 kilométerre, a Hármas-Körös holtágának partján...

Szállások Szarvason



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu